Kihátrálás? – A polgármesterjelölti vita legfrissebb fejleményei
Mint ahogyan Önök is már értesültek, 2019. október 10-én, csütörtökön 18 órára lett meghirdetve a polgármesterjelöltek vitája.
A vitára való kihívást szeptember 10-én küldtem meg írásban polgármesterjelölt társaimnak. A vita kérdéseire és lebonyolításának részleteire vonatkozóan Kiszelné Mohos Katalintól és Kósa Emőkétől érkeztek javaslatok.
A vita részleteit tartalmazó együttműködési megállapodást e javaslatok alapján véglegesítettük, melynek személyes egyeztetésére és aláírására meghívást küldtünk több időpont megjelölésével.
Dr. Deák József és Kósa Emőke aláírta az együttműködési megállapodást, amely a 4 polgármesterjelölt vitájának részleteit tartalmazza.
Haraszti Bálint néhány napja, Kiszelné Mohos Katalintól pedig ma reggel kaptuk meg a levelet, hogy nem vesz részt a ma estére tervezett polgármesterjelölti vitán.
Haraszti Bálint ezt rövid, visszafogott levélben közölte,Kiszelné Mohos Katalin más utat választott, azzal hátrált ki, hogy nem sikerült a részletekben megegyeznünk és a foghíjas vitát értelmetlennek látja.
Épp ő, akinek a legtöbb, a vita menetével kapcsolatos javaslatát beépítettük a vita tervezetébe. Igaz, azt a javaslatát nem fogadtuk el, hogy kísérő segítségével vehessen részt a vitán. Talán ez volt a fő baj?
Szomorúan vettük tudomásul, hogy talán ingyen cirkusznak tartja a lakosság előtti vitát. Mi számítana leginkább, mint a lakosság előtti nyílt, őszinte kommunikáció.
Mi ott leszünk a mai napon 18 órakor és várjuk Önöket egy beszélgetésre!
Október 13-án pedig eldől, hogy Nagykovácsi választópolgárai milyen jövőt szeretnének Nagykovácsinak!
Dr. Deák József
a CiNkE polgármesterjelöltje