Ambrózy Mária (LINÓ) képviselőjelölt

Ambrózy Mária

Ambrózy Máriának hívnak, de legtöbben Ziegler Linó állatvédőként ismernek Nagykovácsiban.

Kétszeres látványtánc Európa-bajnok, háromszoros magyar bajnok gátfutó és jiu-jitsu magyar bajnok vagyok.

2003-ban költöztünk Nagykovácsiba férjemmel, aki a Magyar Sport Jiu-Jitsu Szakszövetség elnöke.

Sportolóként megtanultam csapatban dolgozni, állatvédőként pedig a természet tiszteletét és szeretetét. Ír sztepptáncot és harcművészetet oktatok egyesületünkben, a Budapesti Budo és Mozgásművészeti Egyesületben. A diákjaim között többen nemzetközi sikereket értek el, vannak, akik az Európa-bajnoki címig vitték.

Állatvédőként Nagykovácsiban létrehoztuk a Nagykovácsi Cica Menedéket, ahol nem csak kóbor macskákat gyógyítunk és juttatunk szerető gazdákhoz, hanem kutyákat, nyulakat, madarakat, sőt még vaddisznót is mentettünk.

Hiszem, hogy ha jó példával járunk elöl, akkor egyre többen követnek minket.

Ezért képviselőként az egyik fő célom az, hogy településünk közterületei tiszták és rendezettek legyenek. Ez vezérel akkor is, amikor tanítványaimmal, támogatóinkkal szemetet szedünk. Tájékoztatással a felelős állattartás is erősíthető, évi két ivartalanítási akcióval pedig a kóbor állatok számát csökkentenénk.

 

< VISSZALÉPÉS A JELÖLTJEINK OLDALRA

You are donating to : Greennature Foundation

How much would you like to donate?
$10 $20 $30
Would you like to make regular donations? I would like to make donation(s)
How many times would you like this to recur? (including this payment) *
Name *
Last Name *
Email *
Phone
Address
Additional Note
paypalstripe
Loading...