KÓSA EMŐ képviselőjelölt

Összekovácsoló Egyesület – Közös képviselőjelölt

Sokszínű embernek tartom magam. Gyakorolt szakmám szerint településtervező vagyok, de korábban gazdasági vezetőként is dolgoztam oktatási területen, így vezetői tapasztalataim is vannak. Emellett 2013-ban elindítottuk a Tandem Könyvesbolt és Kávézót. Ezzel egy olyan független kulturális helyet hoztunk létre, melyben számtalan közösségi eseményt szervezünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Családommal 26 éve élek Nagykovácsiban.

2019-ben az ÖsszeKOvácsoló Egyesület polgármester- és képviselő jelöltjeként indultam az önkormányzati választáson, majd képviselőként kaptam bizalmat a lakosságtól. Tanulságos időszakot töltöttem a jelenlegi testületben, melynek során döntéseimben mindig az vezérelt, mi segíti Nagykovácsi mindennapi életét és fejlődését. Szemléletem jelentősen eltér a jelenlegi településvezetés hangsúlyaitól és törekvéseitől. Amennyiben a választóktól bizalmat kapunk, elsődleges célom egy olyan fordulat létrehozása, melyben több teret kap

a tudatos jövőképtervezés és fejlesztés, a lakosság és a helyi vállalkozók valós bevonása a döntésekbe és azok megvalósításába, egy korszerűen működő, élénk hivatal megszervezése és az emberek jókedvű, harmonikus együttélésének biztosítása – ITTHON NAGYKOVÁCSIBAN.

< VISSZALÉPÉS A JELÖLTJEINK OLDALRA

You are donating to : Greennature Foundation

How much would you like to donate?
$10 $20 $30
Would you like to make regular donations? I would like to make donation(s)
How many times would you like this to recur? (including this payment) *
Name *
Last Name *
Email *
Phone
Address
Additional Note
paypalstripe
Loading...